M(ad)ON(n)A

Közösségi oldal, profilok közt böngészek, szimpla unalom, érdeklődés vezérel. Ahogy az lenni szokott, hol szánalmas, némely érdekes, a legkülönfélébbek váltják egymást közhelyekkel teli sablonoktók kezdve a kifejezetten extrém formáig. Egyikük kitűnt közülük. Nekem. Szimpatikus. Írok neki, válaszol. Elindul a társalgás, napi 1-2 komment. Végignézem a képet. Nem nehéz, nincs belőle sok. Nem is árul el sokat, csak sejtetni enged. Sok minden rejtve marad. Írok neki újra és újra, főleg röviden, ahogy a válasz sem több. Röviden, de egyre többet. Lehetne ezt folyamatosabban. Megadja msn-elérhetőségét, ott folytatjuk esténként, míg el nem megy aludni. Szinte mindig ő távozik hamarabb, én még maradok, böngészek, játszok, filmet nézek. Ahogy épp kedvem tartja. De érdekel, egyre inkább. Társalgunk, szinte bármiről. Bármikor, ha lehetőség nyílik. Online. A távolság átka. Talán nem is valódi. Virtuális világ, nem lehet tudni. Mennyire valós, az egész mennyire egészséges? Ez egy ilyen világ, gyakran visszaszorul a kommunikáció karakterekbe, bitekbe. A valódi párbeszédek helyét kommentek veszik át.

Szellemek @no.1

Szellemek. Ki hisz benne, ki nem. Elfogadod vagy sem.Az egészet átélni megint egy más dolog. Nekem sok évig jelen voltak álmaimban, s tapasztaltam furcsaságokat, nem akartam elhinni és elfogadni, majd jött egy fura este, mikor magam is belementem, idézzük meg valamelyiket. Önmagában továbbra is hülyeségnek hangzik. Elfogadom. Ellenben amit átéltem, s tapasztaltam, akkor is sok magyarázatot adott,s könnyebben vittem tovább. Mellé tompítottam az agyam. De álmaimban újra visszatértek, sőt, egyre meglepőbb formában.

A 'rablás'

Helyszín: ismeretlen. Időpont: napjainkban. Tényállás: nagy értékű, nagyszabású, jól szervezett csoportos rablás, igen jól őrzött egyházi helyről. Valamiért részese vagyok. Már az utolsó ponton vagyunk, a toronyban, a technikusok igyekeznek feltörni a biztonsági rendszert és szabad az út. Nagy munka közben és a feszültség oldására egyikük elkezdi 'szavalni' a WMD egyik dalát, mely szövegben még épp illik is a helyzethez, mire a refrénhez érve belép az énekes (Gábor), s torkuk szakadtából éneklik. A hangulat tetőfokon, mire beugrik az egyik fő személy, történetesen régi cimbora- ahogy az álmokban bármi előfordulhat módon- s közli: kussoljatok. Így is szar van, itt a rendőrség, lebuktunk. Hangosbeszélő, felszólítás, ultimátum. Mind összenézünk, most mi lesz?