Közösségi oldal,
profilok közt böngészek, szimpla unalom, érdeklődés vezérel. Ahogy az lenni
szokott, hol szánalmas, némely érdekes, a legkülönfélébbek váltják egymást
közhelyekkel teli sablonoktók kezdve a kifejezetten extrém formáig. Egyikük
kitűnt közülük. Nekem. Szimpatikus. Írok neki, válaszol. Elindul a társalgás,
napi 1-2 komment. Végignézem a képet. Nem nehéz, nincs belőle sok. Nem is árul
el sokat, csak sejtetni enged. Sok minden rejtve marad. Írok neki újra és újra,
főleg röviden, ahogy a válasz sem több. Röviden, de egyre többet. Lehetne ezt
folyamatosabban. Megadja msn-elérhetőségét, ott folytatjuk esténként, míg el
nem megy aludni. Szinte mindig ő távozik hamarabb, én még maradok, böngészek,
játszok, filmet nézek. Ahogy épp kedvem tartja. De érdekel, egyre inkább.
Társalgunk, szinte bármiről. Bármikor, ha lehetőség nyílik. Online. A távolság
átka. Talán nem is valódi. Virtuális világ, nem lehet tudni. Mennyire valós, az
egész mennyire egészséges? Ez egy ilyen világ, gyakran visszaszorul a kommunikáció
karakterekbe, bitekbe. A valódi párbeszédek helyét kommentek veszik át.
